9 Osztály Irodalom
Eladó Ház Szandaszőlős JófogásEgyszer csak megállt, dermedten meredt a házra akár egy üres szobor, a nap utolsó sugarai hosszúra nyújtották árnyékát. Az aszfaltra nézett, árnyéka hatalmas volt, ő maga hozzá képest egy apró, gyenge, törékeny nádszál. "Nem, ezt nem tehetem! " Megbántottam őket, tönkretettem az életüket, és mit sem törődve érzéseikkel, itt hagytam őket, nem térhetek haza! Ez már nem otthonom többé. Jaj, Istenem mit tettem? – siránkozott magában és megfordult. Lassan vonszolta gyönge testét; szomjas és beteg volt az izgalomtól, fáradsága ugyan megszűnt, a legnagyobb fájdalmat mégsem a testi, hanem a lelki gondok okozták. 9. osztály Irodalom - Tananyagok. A nap eközben levándorolt a hegy mögött, a templomból kiszűrődő harang hangja megtörte a kabócák hangos zenéjét. Ez a zene most nem barátságos és megnyugtató volt, mint régen, hanem gonosz és kárörvendő. Még csak hat óra volt. Kezét a kapu felé nyújtotta. Hirtelen valaki megszólalt mögötte: - Marón! – hallotta a szeretett hang kiáltását. A fiú megállt és szíve hangos zakatolása közepette megfordult.
Magyar Irodalom 9-10. - Könyvbagoly
Rutinszerűen leveregette hüvelykujjával a fölöslegesen összegyűlt hamut. Egy ferde fogú sánta alak közeledett felé. Fiatalabbnak látszott, mint Krisztián. Amikor odaért, fekete körmös kézfejét felé nyújtva, egy pár forintért könyörgött. Krisztián idegesen rivallt rá. - Nem látod, hogy nekem sincs?! Mire az szótlanul letelepedett mellé, és hangosan kifújta a levegőt. Krisztián nem nézett rá, különbnek érezte magát nála, nem akart semmiféle hozzá hasonló figurával társulni. Mégis mikor felé nyújtotta kezét és a nevét mondta, valami reményféle ébredt benne egy új barát iránt. Aznap együtt indultak el valamiféle étel iránt érdeklődni. Azonban szokásszerűen, nem szánta meg őket senki. Bálint ujjaival erősen dobolt festékfoltos nadrágja szárán. Magyar irodalom 9-10. - Könyvbagoly. Tekintete az arra járókon cikázott össze-vissza. Krisztián úgy nézett rá, mintha meg lett volna zavarodva. Amikor a következő ember is úgy ment el mellettük, mintha nem is látná őket, Bálint erőszakosan megragadta karját és húzni kezdte maga után. – Gyere – utasította.
9. OsztáLy Irodalom - Tananyagok
Apját látta, tárt karokkal, könnyes szemmel szaladt elé az ajtóból. Hosszú, fehér ruházata és szakálla lobogott, arcán mosolya boldog volt. A fiú ereje elfogyott, térdre roskadt apja lába előtt és sírni kezdett. Erőt gyűjtött magában és felnézett apjára. Ha lehet, még kedvesebbnek látszott, mint az előtt, felnézve mintha nem is egy embert látott volna, hanem mintha maga a Jóisten állt volna előtte. Kinyújtotta felé kezét, és talpra állította, szorosan magához ölelte és nem szólt semmit. Marón dadogni kezdett:- Apám, tudom, nem vagyok rá méltó, hogy visszafogadj, de kérlek, bocsásd meg vétkemet! Segíts rajtam! Ekkor anyja rohant feléjük, lábán nem volt cipő, hosszú, fehér hálóköntöst viselt, haja ide-oda lobogott, szeme boldog volt, beesett arcán kövér könnycseppek gördültek végig. Bevitték tékozló fiúkat a házba, megmosdatták, és összehívták a ház népét. Hatalmas ünneplésbe kezdtek. Mindenki sürgött - forgott. Mire a fiú belépett a terembe, az asztal meg volt terítve. Szinte roskadozott a sok finom falattól.
Gyorsan pulóvere alá rejtette őket, majd a kijárat felé vette az irányt. Az ajtó előtt megállt és mély lélegzetet vett. Megkönnyebbült, de szíve még mindig gyorsan zakatolt. - Na?! – ért oda hozzá Bálint. - Itt van – adta át az ételt. Mind a ketten furcsán mosolyogtak, de nem néztek egymás szemébe. Ekkor valaki hátulról megbökte Krisztián vállát, mire ő hátrafordult. A mögötte álló izmos férfi a boltból jött ki. Haja lelapult, szürke, foltos pólóján meglátszottak az egész napos unalom ráncai. A következő pillanatban, öklével hatalmasat ütött Krisztián arcába. Aztán magában motyogott valami olyat, hogy "nyomorult patkányok˝ aztán eltűnt az üzletben. Krisztián a meglepetéstől és a fájdalomtól elesett. Hanyatt feküdt a szálingózó hópelyhektől nedves, hideg földön. Karjai erőtlenül feküdtek törzse mellett. Felbámult a sötétedő égboltra. Orrából lassan csordogált a vér. Bálint, aki eddig egy árnyékban húzta meg magát, most gúnyos vigyorral az arcán fölé hajolt, arcába lógatta a szerzeményt.