Karsai Cseppek Leirása
Fa Ajtó FelújításA folyamatos városok. 3. Volt egy nap Budapest történetében, amikor mindenkit belső szelek kerítettek hatalmukba. Innét a sok szélmalom a Csepel-szigeten, de nem váltak be, ta176lán a széntabletták miatt. Egy város, amely csak kakálás közben nem számítgatja érdekeit. Hahn-Hahn grófnő pillantása. A rejtett városok. 2. Van egy gonosz Budapest, van egy élvezkedő Budapest, egy hatalomvágyó, egy könnyed, egy búskomor, egy mély, egy szellemes, van egy ganéj Budapest, egy hazug, egy lator, egy úriember, van egy formátlan Budapest (műanyag), egy rímfaragó, egy közgazda, a túlzott fölény és a túlzott alázat városa. Ezt így is lehetne írni: Budapesten nem boldog az élet. Az utcán az emberek kezüket tördelve járnak, szidják a síró gyerekeket, öklük közé szorítva halántékukat, a folyó menti párkányokra könyökölnek, reggelenként rossz álomból ébredve, és máris újabb kezdődik… És mégis – satöbbi, ezt is le lehetne írni, hogy a boldogtalan város minden pillanata magába foglal egy boldog várost, amely azt sem tudja magáról, hogy létezik.
Xxviii. Magyar Sajtófotó Pályázat 2009 | Magyar Sajtófotó Portál
A levélből kihagytuk az Engelsre vonatkozó oldalvágást (ennek okait már jeleztük); a Kedves Marx! az eredetiben Liebster Marx!, a jelző tehát voltaképpen nem is "kedves", hanem e szónak felső foka, "legkedvesebb", amely azonban a magyar levélstílusban nem járja. Heine jól fölismerte a tétet, nem a véletlen műve, hogy 17 év távolából is oly élénk és életes az élmény. Ez volt Heine emberré válásának pillanata, a nagy vereségé! A levél: Liebster Marx! Megint a fatális szembajommal kínlódom, csöpögtetek minden reggel – mintha zuhanyoznék, de tán vaksi szemeimbe is jut belőle. Kusza irkafirkámat bocsássa hát meg. Magam se tudom elolvasni, amit írtam – de hisz nekünk, hogy egymást megértsük, kevés jelre van szükségünk. Fiatal Barátom! XXVIII. Magyar Sajtófotó Pályázat 2009 | Magyar Sajtófotó Portál. Nem mondom, hogy szemrehányása nem jogos, és nem is kérek kegyelmet. De tud18hatná, én én vagyok, következésképp arra megyek, amerre tudok. (Goethe úr megy arra, amerre akar…) Maga hiába akar valamit tőlem. Valamit mindenki akar. Megengedem, válogasson belőlem, s ha nem tud, hát vonja meg a vállát.
Hahn-Hahn Grófnő Pillantása
A kisváros – mint minden kisváros – hallgatott. Rendes szokásom szerint elgondoltam, mi volna, ha itt élnék; beleborzadtam. Akkor már inkább Ludwigshafen!, mondtam hangosan. (Mért pont Ludwigshafen?, nem tudom. ) Úgy éreztem, kötelességem az ide-úton is követni a folyó vonalát. A térképre pillantva izgalom fogott el. Ez az izgalom maradt azután az egyetlen valóságos esemény Budapesttől idáig. Pedig csak az történt, ami történhetett, az autóút követte ugyan a Dunát, de hát akár egy jó nyomozó, titokban követte, az a milliméter a térképen, az néhány kilométert jelentett; ha meg keresztezték egymást, út és folyó, az annyit jelentett, hogy végigdübörögtem egy hídon, kapkodva kipillogtam, és bólintottam, aha, hát te 26vagy az, "Fürst aller europaeischen Flüsse" (l. Eine genaue Darstellung aller um und an der Donau gelegenen Königreiche… An das Tagelicht gegeben von einem Liebhaber, Nürnberg, 1688, Johan Hofman), és már el is hagytuk egymást (liebhabertől függetlenül). Így szerencsétlenkedtem végig a folyó körül, nem tudván a közelébe férkőzni, mindazonáltal mire ide fölértem, annyit azért el kellett ismernem, tényként kezelhettem, hogy a Duna: van.
Ő nem tagadja, ő is fölmászott Ulmban a dómtorony tetejére, és azt hitte akkor, hogy ő az Úristen. De butának ő nem volt buta, ebből a mászásból nem vont le se magára, se az Úristenre nézvést következtetést, semminemű következtetést, tudván tudta, hogy veszélyekkel jár a végest végtelennek tekinteni, amiképpen veszélyes, ha nem is annyira, ha a nem létezőt tekintjük végtelennek. És hogy a szomszédasszonya csak úgy emlegette fanyalogva Marxot, hogy az a zsidó, aki Isten helyébe tolta magát. Az amerikai táncosok összepakoltak. Fecske nincs. Két fröccs. Hogy én értem-e, ha már Ulmról van szó, Einstein iker-paradoxonát. Nem értem, de el tudom magyarázni. Ne. De vegyünk csak egy ikerpárt! S az egyik mássza meg a 768 lépcsőt ott fölfelé Ulmban, a másik meg itt – a háta mögé bökött, oda – azt a 186-ot a kőbányában. Hogy ez a 186 ugyanaz, mint az a 768. Tovább. Nézzük a legendát. Az öt másodpercet. Hát itt ha megtaszítottak egy zsidót vagy cigányt, amíg az legurult… szóval az ugyanaz az öt másodperc, a pallérfiú öt másodperce.