Lila Ruhás Nő Festmény

Szinyei Merse Pál: Vitorlás a Starnbergi-tavon, 1867, olaj, fa, 13, 5 × 15, 6 cm, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Néhány, továbbra is lappangó, "körözési listán" szereplő mű reprodukciója is szerepel a tárlaton, abban a reményben, hogy egyik vagy másik ilyen mű hollétéről talán a kiállítás valamelyik látogatója vagy az angol nyelven is megjelent katalógus olvasója felvilágosítással tud szolgálni. A tárlat utolsó terme kortárs reflexiókat mutat be Szinyei munkásságára, melyekben a téma, egyes motívumok, vagy a színhasználat átvétele jelenti a közvetlen kapcsolódást Szinyeihez. Patay László 1979-ben született, Szubjektív tabló című nagy méretű művén kiemelt helyet kap Szinyei; Konkoly Gyula egyik festményén Szinyei pipacsos képeit idézi meg, míg Húshagyó kedd című munkájához a Majális motívumait is használja. Kupcsik Adrián az Air-ben a Pacsirtát dolgozza át, Tót Endre pedig a rá oly jellemző módon közelít a Lila ruhás nőhöz. A "Távol lévő kép" – Lila ruhás nő című vásznán a Szinyei festmény keretét és képaláírását látjuk, egy fotón pedig ugyanezen mű múzeumi kartotékját.

Soha többé nem nősült meg. Probstner Zsófia hamarosan feleségül ment a szomszéd földbirtokoshoz, és öt egészséges gyermeket szült neki. 101 éves koráig, 1954-ig élt teljes szellemi frissességben. Megélte, hogy a Lilaruhás nő a legtöbb reprodukcióval rendelkező hazai festmény legyen, a "magyar Mona Lisa". Forrás: Nyáry Krisztián

A képhez külön fűtanulmány is készült, amely arról tanúskodik, hogy a festő mennyire komolyan gondolta a természet pontos és valósághű ábrázolását. Pipacsos mező (1896) Szinyei 1895-től kezdett pipacsos tájképeket festeni. Valószínű, hogy mint az impresszionisták közül főként Monet-nak, a magyar festőnek is feltűnt, hogy az élénk piros színű pipacsokkal teletűzdelt zöld mezők kontrasztja fantasztikus vibrálást eredményez az azt szemlélőkben. A képet Te is elkészítheted, keresd az Események menüpontban! Gyere el hozzánk Te is egy élményfestés alkalomra és fejleszd magadat és a tudásodat instruktoraink segítségével! A festhető képek közül az Események menüpontban tudod kiválasztani a Neked kedves festményt és jelentkezni az időpontok valamelyikére. Szeretettel várunk!

Szinyei Merse Pál Szinyeújfalu, 1845. július 4. — Jernye, 1920. február 2. festő Az 1873-as év fordulópont volt a 28 éves Szinyei Merse Pál életében. Befejezte a saját maga által is fő művének tartott festményét, a Majálist, és beleszeretett barátja gyámleányába, Probstner Zsófiába. Mindez Münchenben történt, ahová Jernyéről, a családi birtokról érkezett 1872-ben. Korábban már tanult festeni Münchenben, de apja kívánságára hazatért, hogy végre földbirtokoshoz méltó életet éljen. Lelkiismeretesen végezte a birtok irányítását, az ecsethez csak ritkán nyúlt, de azért hiányzott neki a háta mögött hagyott szabad művész életforma. Ennek ellenére minden bizonnyal betagozódott volna a Sáros vármegyei nemesi családok szokványos életébe, ha távoli rokona, Gundelfinger Gyula nem beszéli rá, hogy töltsön pár hónapot müncheni műtermében. Gyula különös ember volt: katonatiszt, párbajhős, s emellett nem is tehetségtelen festő. Furcsa, pletykákra okot adó családi kapcsolatban élt. Két, húsz év körüli gyámleánya Probstner Zsófia és Mária városszerte híresek voltak szépségükről és modern életfelfogásukról.

Ez a képe minden akadémiai kötöttségtől mentes ábrázolás, megelőzve ezzel korát és a francia impresszionisták törekvéseit. A plein air festészet magyarországi megteremtője a francia kortársakkal egy időben fedezte fel a szabad levegő és a napfény egyszerre történő festői ábrázolásának lehetőségét, ezzel megteremtve a sajátos színvilágú, realista tájkép- és portréfestészetét. 1897-ben országgyűlési képviselővé választották, innentől pár évig ez a hivatás töltötte be a mindennapjait, de a birtokára visszavonulva nagyszerű műveket alkotott. 1901-ben egy müncheni kiállításon a Majális című képe aranyérmet nyert és ezzel egyidőben Szinyei a hazai művészeti- és közélet egyik vezető alakja lett. 1905-től haláláig az Országos Mintarajziskola és Rajztanár Képző Iskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) igazgatója lett. Az 1916-os és 17-es nyarait Fonyódon, a Balaton partján töltötte és ebben az időszakban még 9 képet festett, amelyek mind a magyar tengert vagy annak látképét örökítették meg. 1920. február 2-án hunyt el a családi birtokon, Jernyén.

Eperjesen egy katolikus iskolában, majd Nagyváradon tanult, ahol aztán érettségi vizsgát tett és megalkotta első képeit, azaz elkezdett festeni tanulni. 1864-től a müncheni Képzőművészeti Akadémián tanult, ahol az egyik mestere az akadémikus Karl von Piloty volt. Szinyei művészetére erősen hatott Gustave Courbet friss természetszemlélete, akit az 1869-ben megrendezésre került nemzetközi kiállítás alkalmával ismert meg, később pedig Arnold Böcklin tiszta, erőteljes színei érintették meg, amikor a svájci festő a műterem szomszédja lett. Szinyeit az ember és a táj kapcsolata, a természetes valóságban rejlő szépségek örömtelisége és ennek a festészetben való ábrázolása foglalkoztatta leginkább. A természet szépségét és harmóniáját, az élet szeretetét megmutató művei (Anya gyermekével, Szerelmespár és a vázlat-szerű Hinta, valamint a Ruhaszárítás című képek) után, 1873-ban megalkotta élete fő művét, a magyar festészet kiemelkedő alkotását, a napjainkban a Magyar Nemzeti Galériában található Majálist.

Készített róla egy sárga ruhás és egy vörös ruhás vázlatot is, de elégedetlen volt az eredménnyel. Végül 1874-ben az ideiglenes műteremmé alakított, paravánnal leválasztott szalonban lila ruhában festette le Zsófiát. A hátteret emlékezetből festette mögé. A Lilaruhás nőt már elég jónak ítélte ahhoz, hogy bemutassa a közönségnek. Csupa fanyalgó kritikát kapott, ki a sötét tónust, ki a műtermi árnyékokat kritizálta. Szinyei amúgy is hajlamos volt szívére venni a bírálatokat, de a kedvezőtlen fogadtatás és a birtok apja betegsége miatt rászakadó gondjai együtt már soknak bizonyultak. Eldöntötte, hogy abbahagyja a festést, és a Lilaruhás nő lesz az utolsó képe. "A családi boldogság mindenért kárpótolhatott volna. Ebben reménykedtem s egyelőre nem szándékoztam képekkel a nyilvánosság elé lépni. Lefestettem feleségemet, egy pár skitzet, (…) de munkakedvem mindig hanyatlott. Minek is fessek? Jobbat a Majalesnél úgy sem tudok festeni, az meg senkinek sem kell, - Hát nem festettem! - Gazdálkodtam, lovagoltam, lakházat építettem, kertet alakítottam, gyermekeim, családi ügyek egészen lefoglaltak.