„Tudatosan Soha Nem Akartam Nevelni A Mesekönyveimmel” &Bull; Sos Gyermekfalvak
Amerikai Állampolgárság Megszerzése Születéssel"A falusi, konzervatív, vallásos Svédországból származom. Soha nem akartam megkérdőjelezni a fennálló társadalmi rendet. Csupán azt szerettem volna elérni, hogy megváltozzon az emberek mentalitása, bemutatva az olyan nevelés hatékonyságát, amely garantálja a gyermek önállóságát, hogy képes legyen megbékélni a világgal" – vallotta magáról Astrid Lindgren. Portré a világ legtöbbet fényképezett öregasszonyáról | Meseutca. Mai szemmel talán már hihetetlennek tűnik, hogy eleinte mennyi támadás érte regényeit. A konzervatív nevelési elveket vallók egy tábora azt állította, hősei, különösen Harisnyás Pippi, rossz példával szolgálnak a gyerekeknek. A mára a világ minden táján ismert írónő eredetileg Astrid Anna Emilia Ericsson néven született Svédország déli részén, Vimmerby közelében. Itt járta ki iskoláit, és bár jó tanuló volt, mégis sok furcsaságot művelt, például rövidre vágatta a haját. Tizennyolc évesen a helyi lapnál kezdett el dolgozni, később Stockholmba költözött, férjhez ment, majd családanya lett. Gyerekkorának helyszínei később gyakran megjelentek meseregényeiben, ahol Lönnebergának, azaz Juharfalvának nevezte ezt a vidéket.
Nem Akartam Mese Teljes
Mesélőkedvük sokszor "társművészetekkel" párosul: mesehőseiket rajzban, gyurmában, legókocka-építményekben, rögtönzött monológokban vagy egymásnak, a családnak, ismerősöknek előadott jelenetekben örökítik meg, elevenítik fel. Gyakran felbukkannak a meséiben különböző varázseszközök, csakhogy nem szokványos népmesei tárgyak kerülnek ilyen szerepbe, hanem a korszerű technika eszközei: porszívó, lift, szemüveg… sőt, a Csokinyuszi három kívánsága című mesében megjelenik egy úgynevezett varázsszerkentyű is. Ez utóbbiban az a jó, hogy szinte bármit beleképzelhet az ember. Nem akartam mese teljes. Ha ténylegesen megjelenne Jódal Rózsa varázsszerkentyűje, mire lenne képes? Természetesen mindenre. Minél nagyobb a mesélő vagy a mesehallgató befogadó fantáziája, annál több mindenre, és annál kacifántosabb, meghökkentőbb vagy elkápráztatóbb dolgokra. A porszívó, a lift, a szemüveg, a gördeszka, a fürdőkád, az áruházi automata rakéta stb. pedig eleven példája annak, hogy minden hétköznapi, semmis kis tárgy is megmozgathatja az arra fogékony fantáziát, és eleven mesevilágot varázsolhat a gyerek köré.
Nem Akartam Mese 1
Nem Akartam Mise À Jour
Marék Veronika író, grafikus nyolcvanon túl is dolgozik. A népszerű mesekönyvszerzővel arról beszélgettünk, akar-e nevelni a műveivel, baj-e, ha borzongat egy mese, és milyen kalandos történeteket talált ki saját fiainak. Egy grafikával is megajándékozta a Gyereksorsok blog olvasóit. Min dolgozik most? Ma nagy nap van, ma fejeztük be az új Boribon-kötetet, az a címe, hogy Boribon pancsol. Ez egy strandolós történet. Nem akartam mise en œuvre. Olyan boldog vagyok, mint mikor egy anya megszül egy gyereket, és látja, hogy egészséges. A Könyvhéten fog megjelenni, ez a tizenötödik könyv a Boribon-sorozatban. Elhatároztam, hogy most abbahagyom, szép búcsú lesz. Miért vet véget a Boribon-könyveknek? Semmit sem szabad tovább nyúzni, mint ami benne van. Most majd valami mást találok készül egy mesekönyv? Az egészben a kitalálás az izgalmas, amikor még csak annyit tudok, hogy valami strandolósat akarok. Rajzolgatok, és még fogalmam sincs róla, mit lehetne mesélni egy strandolásról. Az egész úgy kezdődött, hogy támadt egy óriási ötletem.
Nem Akartam Mise En Œuvre
Mennyiben érzi hangsúlyosnak a gyermekírói tevékenységet e díjazott életműben? Engem sokáig gyermekírónak tartottak. Amíg gyermeklapnál dolgoztam, és a gyerekeim is kiskorúak voltak, többet is írtam a számukra. Azóta felnőttek a fiaim, az olvasóim, s az én érdeklődési köröm is másfelé orientálódott. Könyveim számát és huszonhét évig írt szerelmetes "folytatásos regényemet", a Hadaró Jutkát is tekintetbe véve, megjelent írásaimnak a fele szól gyerekekhez és fiatalokhoz, s fele a felnőtt olvasókhoz. Így, két félből állok össze egy egésszé. S jól megvagyunk egymással, kiegészítjük egymást. A díjazók nyilván a teljes munkásságomat vették alapul. S én hálás vagyok a sorsnak, hogy megértem ezt a viszonylag magas kort, a magam szerény lehetőségeihez képest tehettem is a magam területén ezt-azt, s lám, volt, aki ezt értékelte is. Mesemalom - Az anyák mindent tudnak. Hát nem csodálatos? Csík Mónika Portréfotók: Szerda Zsófi
Ennek a megválaszolásához egy kicsit visszaugranék az időben:Pár nappal korábban, egyik esti olvasásunk alkalmával a Friss Tinta kortárs gyermekverses kötetből olvastunk. Lackfi János Dorottya legyőzi a hisztit versénél tartottunk, amikor az esti félhomályban a vers után a lányom csak annyit sutyorgott: Ilyen! Lackfi János: Dorottya legyőzi a hisztitA hiszti sós-zsák lehet, Százötven kiló, Lábamra csimpaszkodik, Mint óriási ló. Nem akartam mese gratis. Felemelni nem tudom, A hiszti nehéz, Lerogy alatta a láb, Megfájdul a kéz. Rángat össze-vissza csak, Jobbra-balra ráz, Földre húz, ordíttat is, Zeng belé a háfacsarja a szemem, A könnyem csöpög, Orromból üveg folyik, Kivörösödök. Bármit kérnek tőlem, azNem tetszik neki, Biztat, mondjak rá NEMet, Lábam ha apa megölel, A simogatásA száz kilót leszedi, Majd cipelje má majd apa felemel, Elbír engemet, Könnyű lufi lettem, ésSzinte lebegek. Fél éjszaka a versen és azon a kis szócskán pörgött az agyam. Bár addig is sok gyerekneveléses könyvet olvastam és tudtam, hogy a dackorszak nem egy elátkozott, szenvedésekkel teli valami, amit túl kell élni, de ez az egy kis szó elindított, hogy jobban megértsem ezt a jelenséget.